Gaudi Barcelónája

Ember teremtette világ

     Gaudi és Barcelona  

„Még nem tudjuk, hogy bolondnak vagy zseninek adjuk e diplomát. Majd az idő eldönti” – mondta egy anekdota szerint Elies Rogent, a barcelonai építészeti egyetem rektora a frissen lediplomázott Antoni Gaudínak.
Antoni Placid Gaudí i Cornet (Reus,1852. június 25. – Barcelona, 1926. június 10.), rövid nevén Antoni Gaudí, katalán építész.
Tanulmányaira nagy hatással volt az angol John Ruskin. Korai épületeire jellemző a mór, majd a gótikus stílus, arab-perzsa illetve francia neogótikus elemei, ám jellemzően az organikus építészet képviselője. Egyes szakírók ezt „katalán modernizmusnak” nevezik.
Legtöbb művéhez ő maga készítette a belsőépítészeti munkákat, bútorokat, sőt, míves csempéket is.
Legismertebb épülete a Sagrada Família temploma. Ahogy még magát az organikus építészetet sem értette meg a 20. század, úgy ez a templom is a jövő temploma lesz. Ahogy maga Gaudí mondta: „Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.” Vezetek ide fotóworkshopot.