100 éves teaház, Kína

Eltűnő-kultúrák-nyomában

     „100 éves” teaház-Csengtu  

Fucsien tartományi télből, ami 22-25 C° körüli hőmérsékletet takart elutaztunk az Kína középső részén fekvő Szecsuán tartomány fővárosába Csengtuba, a szmogos, hűvös vidékre. Itt vendéglátóink elvittek bennünket egy különleges helyre, ami a fotográfusok Mekkája is egyben. A helyiek által csak „100 éves” teaháznak nevezett „műintézménybe”. Hát be kell vallanom, ha nem vezetnek ide, azt gondolom idegenként a helyi dialektust ismerete nélkül ezt nem nagyon lehet megtalálni.
Ha nem is 100 éves, de az biztos, hogy már az 1950-60 években itt filmet forgattak, erről fénykép ad hitelt az épület falán és már ekkor sem tűnt új építésűnek.
A mai szóhasználattal igazi „retró” hely. A falakon jelen van a „nagy kormányos” Mao Ce-tung a Kínai Kommunista Párt 1. elnöke emléke. A hely tele van nagyrészt nyugdíjasokkal, számunkra fotográfusoknak igazán izgalmas „arcokkal”.
Igazi kuriózum volt megjelenésünk a helybeliek között, mint kiderült itt nem gyakori vendég az európai arc. Az egyik idősebb bácsi nagy lelkesedéssel beszélt hozzám és csalódással vette tudomásul, hogy számára érthetetlen nyelven válaszolok. Mint kiderült mongolnak nézett, gondolt és megpróbált velem szót érteni. Talán van benne igazság, hogy valamelyik ősöm genetikailag valamikor erről a vidékről indulhatott el.